Küldte Áradír

Jeszenyin

Nem siratlak

Nem siratlak, nem idézlek, múltam,

szirmok füstjét ontó alma-ág.

Hervadás aranyködébe fúltan

tünedezik már az ifjúság.

Lassúbb lett szívemnek lódulása,

csípi dér, belé mar hideg.

Mezítlábas csatangolásra

nem hívnak már nyírfaligetek.

Kóbor lelkem! Lángod már csak félve

olvasztgatja szóra ajkamat.

Hová lettél, kedvem frissessége,

szemem-fénye, érzés-áradat?

Vágyaimat fukarabbul mérem:

álmodtalak volna, életem?

Mintha lovon szálltam volna fényben,

piros lovon tavasz-reggelen.

Csupa árnyak vagyunk a világon,

hull a juhar rézszín levele.

Mégis mindörökre áldva áldom,

hogy virultunk s meghalunk bele.

/Ford. Rab Zsuzsa /